BPS kivehető fogsor - tökéletes fogsor kedvező áron akár implantátumok nélkül!
Kedves páciensünk, Kránitz Ferenc, segítségért fordult hozzánk, ugyanis foghiányai esztétikai hiányosságokat okoztak neki, a rágás is közel lehetetlenné vált, emiatt a gyomra is rendszeresen fájt. Ferencz szerette volna szakavatott kezekre bízni egészségét.
„Sajnos fogaim rossz egészségi állapota miatt el kellett távolítani őket. Próbáltam számomra a lehető legjobb megoldást, fogpótlást keresni.”
így talált ránk az interneten, és miután elolvasta rendelőnk értékeléseit, felkeresett minket.
„Majd rátaláltam a Permanent Dental Care – esztétikai fogászatra. Nagyon rövid idő alatt időpontot is kaptam. Már az első konzultáció alkalmával tudtam jó helyen járok, hiszen Csuhrán Doktor úr magabiztos tudása az első pillanatban egyértelművé vált számomra.”
Az első találkozás alatt felmértük Ferenc fogainak állapotát, teljes fényképsorozatot és 3D röntgent készítettünk. Átbeszéltük lehetőségeinket és javasoltuk kedves páciensünknek a BPS kivehető fogsor készítését implantátumok helyett.
„Sok megoldásról hallottam, olvastam, nagyon sok videót megnéztem, de nem tudtam eldönteni, hogy mi is lenne a legjobb számomra. A hagyományos műfogsort kizártam, mert az ismerőseim körében nem hallottam pozitív véleményeket. Ezért a Svájci BPS fogpótlás mellett döntöttem.”






A munka több hónapig zajlott, ugyanis a BPS fogsort az összes rossz fog eltávolítását követően 4-6 hónap gyógyulási idő után lehet elkészíteni. Ez implantátumokkal sincs másképp, ugyanis az íny formálódása foghúzások után elég jelentős és igen gyors.
„Átvételkor nagyon izgultam, de kellemes csalódás ért, az első alkalommal már tökéletesen passzolt a fogsorom. Szeretném bíztatni minden sorstársamat, hogy bizalommal keresse fel dr. Csuhrán Jánost a Permanent Dental Care esztétikai fogászaton, mert ha a BPS fogpótlást választják minőségi változás fog történni életükben.” – írja Ferenc 5 csillagos értékelésében.
Ferenc új BPS kivehető fogpótlása



Székesfehérvári fogorvosi rendelőnket azoknak a pácienseknek ajánljuk, akik hasonlóan precíz, esztétikus, színvonalas munka eredményét szeretnék megtapasztalni akár kivehető fogsor, akár implantátumos fogpótlás, akár koronák vagy héjak segítségével.