Referenciák

Kedves páciensünk, Judit szintén súlyos fogászati gondokkal került hozzánk, sok alapbetegsége miatt hosszas kezelések és ideiglenes fogsorok után készült el neki a végleges BPS fogsor, amiről azt nyilatkozta, hogy megváltoztatta az életét. 

Kedves páciensünk, László egy közel 30 éves pótlást hordott, ami rendkívül sárga és kopott volt már. Számára egy teljesen új megjelenést jelentett az új pótlás elkészítése. Immár magabiztosan eszik és mosolyog az új BPS fogsoraival! 

Kedves Páciensünk, Irén előző fogsorát a zsebében hordta, azt is csak hazáig, utána pedig a fiókban használta. Ezen igen nehéz feladat elé állított minket, hogy oldjuk meg úgy az esetét, hogy a szájában is működjön a fogsor! Minden tudásunkat összeszedve, precízen hajtottuk végre a megannyi bemérést és lenyomatot, amíg végül elkészült a fogsor. Nem volt egyszerre jó, de itt-ott egy kis igazítás, korrekció, javítgatás után végre működött! És ez a lényeg, hiszen, minden jó ha a vége jó. 

Kedves Páciensünk, Zsuzsa már fiatal korában elveszette egy betegség következtében a legtöbb fogát. Hozzá nem túlzottan illő, kompromisszumos pótlással élt, amíg rá nem talált rendelőnkre, és elhatározta, hogy visszanyeri mosolya régi fényét. Karakteres, egyedi mosolyt készítettünk neki, ami a vákuumhatásnak köszönhetően szépen a helyén marad. Ilyen gyönyörű mosolyokat készíthetünk Önnek is, legyen az kivehető vagy implantátumokra készülő pótlás, mindössze fel kell vennie velünk a kapcsolatot.

Kedves Páciensünk, László is egy szép mosolyt szeretett volna, implantátumban nem gondolkodott, így a BPS kivehető megoldás mellett maradtunk. Úgy gondolom, hogy egy hozzá illő mosolyt sikerült a végén közösen elérnünk. 

Kedves Páciensünk rekord régi, 27 éves fogsorral érkezett hozzánk. Mivel véletlenül sem szeretnénk a pácienseinket rossz színben feltüntetni, ezért az előtte képeket nem osztjuk meg, de higyjék el nekünk, ez az átalakulás magért beszél! Ezzel a munkával újra megváltoztattunk egy életet, ráadásul rekordrövid idő alatt. Az eredmény úgy gondolom, hogy így szemüvegben is elég bizonyítékul szolgál annak, aki még halogatja fogászati kezeléseit.

Kedves Páciensünk, Krisztián súlyos problémákkal keresett fel minket, foghiányok nehezítették meg életét és szeretett volna egy egészséges és szép mosolyt, amivel hibátlanul tud rágni is. Harapásemelést és rágóizület repozíciót hajtottunk végre az esetében, kétoldali felső csontpótlás és 6db prémium Straumann BLX implantátum került beültetésre, több fogat gyökérkezeléssel, üvegszálas gyökércsap beépítéssel és töméssel mentettünk meg. Mosolyát implantátumokon és saját fogakon rögzülő cirkónium koronákkal állítottuk helyre. Komplex munka volt, azonban egy stabil és szép eredményt értünk el a közös munka végén világszínvonalú minőségben. 

Kedves Páciensünk, Mária azzal kereste fel a rendelőnket, hogy több kivehető pótlást is készítettek neki, de egyik sem volt semennyire sem használható. Extrém alsó csontpusztulása megnehezítette a dolgunkat, implantátumokat javasoltunk, de Mária minden áron el szerette volna kerülni a sebészeti beavatkozásokat. BPS fogsor mellett döntött, a helyes fogsorbeállítás után a kész munka meglepően jó lett.

Kedves Páciensünk, Mária elégedetlen volt felső régi kivehető fogsorával, és sajnos az alsó hídpótlásai sem voltak már megtarthatók. Az első állapotfelmérésen átbeszéltük a lehetőségeket, és a BPS fogsorkészítés mellett döntöttünk. Székesfehérváron mi készítjük a legtöbb BPS fogsort, ezért magas szintre vittük az esztétikai ellátást az ilyen prémium kivehető fogpótlásokkal is, figyelembe véve a páciens arcának és mosolyának sajátosságait. Az eredmény mindig tervezhető és szép.

Kedves Páciensünk, Hajnalka azzal keresett meg minket, hogy ragyogó, hófehér hollywoodi mosolyt szeretne. Egy teljes, komplex rehabilitációt végeztünk neki implantátumok beültetésével és saját fogakra készülő cirkónium koronák segítségével. Páciensünk elmondása szerint, amióta elkészült az új mosolya, rendszeresen dícséreteket kap az emberektől. Mi ezt tökéletesen meg is értjük 🙂

Natália Budapestről járt hozzánk és teljes mosolyátalakítást szeretett volna. Egyik barátnője javasolt minket, aki szintén nagy elégedettséggel vette igénybe szolgáltatásainkat. Egy vele született zománcbetegség (súlyos fluorózis) miatt Natáliának sötétbarna és foltos volt fogazata, emiatt sajnos csak a koronák jöhettek szóba. A teljes mosolyzónában kerámia koronák készültek neki, amit kofferdam izolálásban, tökéletesen tiszta felszínre ragasztottunk be. Páciensünk visszakapta önbizalmát és újra mer mosolyogni!

Kedves Páciensünk, Éva, aki 20 éves felső fogsorral és alsó fémkerámia körhíddal érkezett hozzánk. Éva alsó fogait el kellett távolítani, ideiglenes alsó-felső fogsorral várta ki a fél éves gyógyulást, ezután új hófehér mosolyt készítetünk neki a fiatalkori fényképei alapján BPS fogsorok segítségével. Mosolygós személyiségéhez tökéletesen illik ez az extrafehér fogszín. Évával együtt örültünk mi is!

Kedves Páciensünk, József először nagyon félt a fogászati kezelésektől, de miután több fogeltávolításon is átesett, rájött, hogy nálunk nincs mitől rettegnie. Kíméletesen és fájdalommentesen eltávolítottuk rossz fogait és a gyógyulás után elkészítetük új mosolyát BPS szívóhatású fogpótlások segítségével. József fiatalkori mosolyáról volt fényképünk, amit felhasználva megpróbáltuk lemásolni a hajdani hófehér fogait és átültetni a készülő fogpótlásba, ez szerinte is maradéktalanul sikerült!

Új esetek feltöltése folyamatban…

Páciensünk elégedetlen volt a barna foltokkal és a fogai alakjával. Kerámia héjakat szeretett volna.
Lecsiszoltuk a fogakat a kerámia héjakhoz. Mivel a későbbi fogak alakjához szabtuk a csiszolást, ezért csak annyit vettünk el, amennyi hely kell a technikusnak.
Kész 4db kerámia héj. Vékony kerámia lemezkék, amik illeszkednek a fogfelszínre, így be tudjuk ragasztani páciensünknek.
A ragasztás nálunk a minőségi módon, kofferdam izolációban készül. Érdemes utánaolvasni az előnyeinek!
Elkészült kerámia héjak közvetlenül ragasztás után, igazodva a páciens többi fogán látható intenzív fehér foltokhoz.
Felépítettük az extra mélyen szuvasodott fogak felszínét, és formájukat kerámia betétekhez alakítottuk ki.
Elkészült kerámia betétek.
Kiindulási állapot, régi tömés hibás kontaktpontal, az étel beragad a fogak közé.
Szükséges formára csiszoltuk a fogat és "homokszórással" kitisztítottuk. Ilyen tiszta felszínt felületkezelünk és zárjuk le a dentincsatornákat, elkerülve a későbbi érzékenységet.
Kerámia betét a gipszmintán.
Izoláltuk a fogakat a ragasztáshoz.
Ragasztó nélküli illeszkedés ellenőrzése. Látható, hogy a betét 100%-osan pontos.
Beragasztott kerámia restauráció. A fog élettartama megfelelő higiénia mellett akár 20+ év is lehet.

Új esetek feltöltése folyamatban…

Elért esztétikus eredmény direkt héj segítségével.
Kiindulási állapot, régi, elsárgult élpótlás.
Kofferdam izolációban készült direkt héjaink minőségi anyagokból éli átlátszósággal.
Kiindulási állapot. A fog esztétikai kinézetét is meg szeretnénk változtatni, ezért a direkt héjak készítése mellett döntöttünk.
Eltávolítottunk minden szuvas foganyagot, előkészítettük a direkt héjhoz megfelelő felületkezeléssel.
Felépítettük a fogat minőségi tömőanyagok segítségével. Az íny 1 nap alatt begyógyul.
Jobb felső nagymetsző fog kezelését hajtottuk végre direkt héjak segítségével.
Elkészült direkt héj, fényes, pontos, szép és beleillik a páciens mosolyába.
A fogból kiesett a tömés és édesre érzékeny volt.
Kitisztiítottuk a szuvas részeket és letisztítottuk a lepedéket a fogról, mert minőségi tömést csak tökéletesen tiszta felszínekhez lehet készíteni.
A végeredmény egy igényes, pontos, precíz tömés. Erre a kiemelkedő minőségre törekszünk minden betegünknél.
Alsó örlőfogak ellátása. Szuvasodást minimálinvazív technikával távolítottuk el, hogy a legkevesebb egészséges foganyag sérüljön.
Felépített fogak. Így néz ki, mielőtt levesszük a fogakról a kofferdam izolálást.
Kész, esztétikus munka, erős kontaktpontal, simára polírozva, a fog eredti karaktere megmaradt.
Kiindulási állapot, régi, rossz minőségű alászuvasodott tömés.
A régi tömés alatti brutális alászuvasodás, ami azért alakult ki, mert az előző doktor nem tisztította ki az üreget makulátlanul.
Teljesen tiszta és száraz fog, tökéletes az adhezív felületkezeléshez, ami egy hibátlan töméshez kell!
Kész restauráció. Pontos, esztétikus, funkcionális.
Régi tömések megbarnult szélei - az alászuvasodás legbiztosabb jelei.
Kitisztítottuk a sérült részeket és régi tömést. Föltettük a kofferdam izolációt.
Kész új tömések, csücsök és barázdarendszerrel.
Torlódott szuvas fogak, kiindulási helyzet.
Kitisztított üregek, kofferdam izoláció felhelyezve.
Elkészült esztétikus tömések.
Felső szemfogak rossz pozíciója miatt szuvasodás alakult ki a külső felszíneken.
Egyéni megoldással izoláltuk a fogakat kofferdam segítségével.
Elkészült tömések, amig szép pontosan illeszkednek a fogakhoz.
Felső őrlő fogak ellátása esztétikus töméssel.
Elkészütek a tömések, hosszú életű munkák lesznek minden bizonnyal.
Megviselt fogak, a beteg régen nem járt fogorvosnál, de elhatározta, hogy megcsináltatja fogait.
Nehezen kezelhető üregek, de sikerült hibátlanul előkészíteni és izolálni a fogakat.
Három hátsó fog mostmár régi fényében, egészségesen.
Minimális pontszerű szuvasodások eltávolítása.
Visszaépítettük az esztétikus fogfelszínt.
Harapásbeállítás és polírozás után.

Új esetek feltöltése folyamatban…

Címünk:

8000 Székesfehérvár, Rákóczi u. 37/B fsz. 1

Telefonszámunk:

+36-30-477-6601

Email címünk:

info@permanentdentalcare.hu

Nyitvatartás:

H-P: 8:00-20:00

Ha meggyőzték az általunk készített munkák, az alábbi űrlapon keresztül kérhet visszahívást tőlünk, garantáltan 1 munkanapon belül visszahívjuk időpont egyeztetés céljából.